és Árgyélus

Mottó:

"Régen tudtunk szépen írni,
De most nem akarunk. és...
Nem kell tudnunk miért?"

Volt egyszer egy a királynak egy almafája,. éjjel virágzott, alma minden éjjel. napról napra oly gazdag az egész világon.

szokása az aranyalmáknak helyét. , harmadnap. Is.

egész udvart megőri, vagyonát neki

sem kellett egyéb, De hiába éjféltájban negyedóra, mire felébredtek, az aranyalmák mind eltűntek. azután a három királyfiú hogy őrizni

legidősebb . De ugyanaz

A középső sem járt jobban.

Végre a legkisebb vállalkozott, Argyélus királyfi. dohánnyal aranyszelencét

holdvilág szépen világított Árgyélus királyfi arcára, szippantott kis dohányt, . Aztán nagyot halk hallott. feje felett tizenkét hollót .Árgyélus a tizenharmadik holló lábát, s felkiálltott:

- , !

karja közt gyönyörű szép

- - kérdi - Soha többé
- Én vagyok - - pedig lánypajtásaim. aranyalmákat . De nálad nem maradhatok, pdig megvallom, hogy te vagy, akit soha felejtenem nem lehet, emrt csak téged szeretlek!
- nálam - Árgyélus.
- - -, de mindennap el fogok jönni, . Légy , látni !
nagy robajjal holló.
aranyalmának mind csókolta fiát őrizhesse almafát.
ment éjjel Árgyélus láthassa
De Vénbanya, Árgyélust szemmel . király ? szólt :
- Árgyélust szemmel tartod. ,mikor őrködik!
Vénbanya Árgyélus Vénbanya bokrok. jelentette :
- Árgyélus . aranyhajú ülni; holló lány.
- , Vénbanya! - -
_ . jelet

Árgyélus és megint történt, , elaludtak. Vénbanya, levágott lassan

Felébredt jajgatni Árgyélus is.
- Mi , ?
- , Árgyélus soha többé nem nem

Árgyélus, gyűrűt, Árgyélusra
- Neked - mondta akárhol .
összecsapta

Vénbanya aranyfürtöt királynak, Árgyélus
- Édes fiam, testvéreidet már mind kiházasítottam, megjött az idő, hogy téged is megházasítsalak; gazdag királylányt kerestem számodra, azt hiszem, nem lesz ellenvetésed.
. fogok , de . lesz az én feleségem!

nem tetszett Árgyélust , az nem engedett. Kardot elment megkeresse gyászba

egész világot összejárta Árgyélus. de sem

Egyszer egy kis házhoz vén anyóra . Illendően Árgyélust:
- Hol ?
- Öreganyám - Árgyélus - , merre lakik?
- Nem biz édes fiam az uram, a Nap ! Bújj el !

Erre Árgyélus a Nap, belép elkezdte:
- Pfű, pfű, büdös!

ágy alól Árgyélus, s Napot
- , szépen - - másként volna! nem tudok , de a Hold
valamit.

Árgyélus oda . úgy járt, Szélhez .

Oda is , , , Széltől

- - - nem tudok , , , , erdőben Állatkirály, talán .

Ment, mendegélt újra Árgyélus, egészen , majdnem semmit , , egy fára, , nem lát-e valahol világot. , , szép kastélyból szüremlett. , az ajtó, óriás jött , homlokán volt.
- estét, - Árgyélus - , nem tudnál te nekem, , hol lakhat?
- , , mint illik, állatkirály vagyok. semmit, talán az állataim közül valamelyik valamit.

füttyentett, egész palota állattal. Végre is előkullogott sánta farkas:

- - sánta - tudok felől valamit. Fekete- túl lakik, törték el a lábamat.
- Nahát, oda ezt szegény királyfit - mondta a király.


sánta odaállt, hogy Árgyélus üljön rá mentek, száz meg száz esztendeig letette
- tovább nem magad is, nincsen már messzire, csak száz esztendőt kell még menni! - , és elsántikált.

, Árgyélus , csak völgyet három heggyel . három ördög . hozzájuk, , miért ?
- meghalt, után köpönyeget, ostort bocskort. köpönyeg, magadra bocskort húzod, ostorral egyet , : " Hipp - hopp! , ahol akarok " - ott ; nem mi megegyezni. , mi jusson.
- - mondta Árgyélus -, a baj, én köztetek; hágjon erre a hegyre , , amarra!

a hegyre. Árgyélus magára , csattintott, mondta: " Hipp - hopp! , ahol akarok, , !"
palota előtt
Éppen kitekintett ablakon egyik Árgyélust, hangosan
- Itt !
azt hitte, játszanak , pofon
De jött a másik, , , , , de úgy , mint az első-

Árgyélus az ajtón. öregasszony nyitni. csodálkozással Árgyélusra nagy örömra
- Jaj, , hogy vagy, Árgyélus, legalább ! nem a gonosz Varázslótól, nem , éjféltájban, mert . , te háromszor megcsókolod, a Varázslónak nem rajta. halálfia lennél.
- én sem - Árgyélus -, én vele!

Árgyélust, selyemágyat neki, vacsorát, aztán :
- éjjel eljön ide , ne el!
boszorkány volt. sípja , ha megfújt, elaltatott vele. is , Árgyélus úgy volt-e valaha. Éjféltjban , a kedvesét, :
- fel, kedvesem! Ha háromszor megszabadulok a varázslattól.

De Vénboszorkány , Árgyélus, nyakán a sípot. , és . Hát ám elaludt tőle.

tért észre, ő is , a vén banya sípolt. és valahányszor a Boszorkány , ő egyet. éjfélig.

jött . háromszor megcsókolta, egész vár kivilágosodott, minden ajtó felnyílt, a Vénboszorkány elsüllyedt.

De hogy Árgyélus , tizenegyszer pofon vágta.
- Ez azért , te pofon , mikor igazat mondtak.
- Megérdemlem - rebegte .

Ekkor karjába , felhúzta
- Hipp - hopp! Ott Legyek, ahol !

szempillantás alatt.
Árgyélus hatalmas , hatalmas tündér; ha nem haltak, is élnek.

Egyszerűen gyönyörű

Sziporkázóan szép tavaszi szellő, és gyöngéden símogató napsugarak fogadták H.-t amint kikönyökölt a harmadik emeleti lakás ablakán. Rutinjává vált már ez a cselekvés. Sohasem tudott jól aludni. Reggel 8-kor kelt, félt óráig még tetette az alvást, majd az ablakhoz lépett, hogy rágyújtson.

Több hónapja már, hogy nem járt kint. Nem mert lemenni. Felesége, K. ápolta és gondozta. Megismerkedésükkor H. ugyan enyhe vonzalmat érzett K. iránt, de sohasem volt belé szerelmes, egyszerűen K.-val érzett, azonban K. érzéseiről nem tudott semmit. Sokszor úgy gondolta, hogy a nő szerelmes belé, de nem tudta elképzelni ennek okát, saját magáról képtelen lett volna egyetlen szerethető tulajdonságot is megnevezni. Mivel a nőkkel szembeni kiszolgáltatottsága igen széleskörű volt, H. tudta, hogy nem válogathat közöttük, így feleségül vette K.-t. Akkor még dolgozott a helyi órásnál, besegített neki a precizitást igénylő javításában, de állását elhanyagolta. Sohasem szerette azt csinálni, K. miatt magára kényszerítette e rendszeres életformát. Egy ideig megfelelt ennek. Sajnálta, hogy nem tudta megszokni.

H. mindig is szeretett sokat inni. Tulajdonképpen ezért sem hagyta el a szobát, már több mint 4 hónapja, az első kemény fagyok után. Félt kimenni a nyílt és tágas utcákra, a sok ember közé. Az utolsó napon mikor kint volt - kicsit beivott már -, retteget tömegközlekedni, a metró alagútjának látványa vonzotta a sínek közé. Megfogadta, hogy nem megy ki többé, pontosabban két kivételt tett: sűrűn leszenvedte magát a közeli bormérésbe tájborért, illetve ritkánt felkereste kezelőorvosát tablettákért, mikor alkholmámora elviselhetetlen volt. Persze a kocsmát titokban kereste fel, nehogy felesége megtudja. Miképpen vallaná be neki érte való fáradozásának hiábavalóságát. Szegény K. hajnalban kell, hogy kiérjen a városszéi boltba, gürcöl, elviseli a vendégeket, ő pedig otthon iszik zugban. Ezért is tetette az alvást még fél órán át, nehogy K. észrevegye éberségét, és kellemetlen párbeszédbe elegyennek. H.-ék régen nem éltek házas életett. Mindketten fáradtnak érezték magukat hozzá.

Sziporkázóan szép tavaszi szellő, és gyöngéden símogató napsugarak fogadták H.-t amint kikönyökölt a harmadik emeleti lakás ablakában. H. azt gondolta, hogy az élet pár másodpercre szép is lehet, bár tény, hogy többször elviselhetetlen. Néha elfogta ilyen megmagyarázhatatlanul kellemes érzés, holott nem volt egyáltalán kellemes a helyzete. Nem mutatkozott érzelgős személynek. Szép volt a környék is ahol laktak. Szerette a zöld környezetet, igaz egy pár négyzetméter kiterjedésú kis kertecskéről volt szó, amit a tízemeletes panelházak közt terült el. Azért is szerette ezt a részt, mert ilyen reggel pont teljes fényében megvilágtotta a Nap, ráadásul fél kilencre a dolgozók már rég elmentek munkahelyükre, elcsendesett a környék. Nyugodtan leszívhatta a cigarettáját, élvezhette a madarak lágy zümmögösét, a feléledt bogarak táncát.

Belátta az egész teret. Arra gondolt, megkéri K.-t, vegyen neki egy fényképezőgépet. Sokat álodott már róla, készítene pár fotót a kertről, aztán lekaphatna nagyobb tájképeket is, belevethetné a távoli rosszabb külsejű, lepukkant bérházakat is. Szép lenne. Értett valamicskét a képkészítéshez, fiatalabb korában rendelkezett egy géppel, önképző körbe járt illetve sokat olvasott ilyen témájú könyveket. De mára eladta a gépet, könyveit. Kellett pénz a betevő alkoholra.


Egy kis kavicsos játszótér üres mászókái és hintái körül zengett a természet. A visszatért apró sárgarigók halkan csiviteltek, néha éles röpülésükkel elkaptak egy arra bandukoló apró legyet vagy muslincát. A füsttel magába szívta a jó levegőt H. "Hiányoltam egy kicsit ezt.", gondolta magában. Örült, hogy ezt a képet csak ő láthatta így, birtokolta a kis tertet.

Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a homokozó melletti bokor rázkódik. Jobban megfigyelte ezt a különös dolgot. Erőlködnie kellett, hogy szemügyre vehesse a történést. Két fiatalt látott, egy fiút és egy lányt. Elbújtak a bokor mögé, de nem sejthették, hogy H. pont olyan magasan helyezkedik el, hogy átlát az ágak között. A pár szexuálisan közösülni akart. H. kicsit szégyenkezett, hogy meglesi őket, de nem tehetett másként. Kissé szokatlan volt számára a két ember jelenete. Esetlennek, bénának tűntek, mint akik nem csináltak még ilyet. A fiú láthatóan durván levetkőztette a másikat, és kezével elkezdte izgatni a lány klitoriszát, majd hüvelyét. Erőszakossága erőt sugallt, de egyben esetlenséget és faragatlanságot is. Aztán mint akinek hirtelen jött emléke tér meg a fejében abbahagyta a dolgot. Valamit mondott a lánynak, az vonakodott. Megismetelte, kicsit vehemesebben. A lány tétován lehúszta a fiú sliccét, letérdelt és szájába vette az élettel megtelő péniszt. A fiú nagyon élvezte ezt. Ez ment egy ideig, majd a fiú gyengéden leteperte a lányt. Megváltozott, sokkal szeretetteljesebb lett. Nehézkesen tette be a lánynak. Alig két percig tartott az aktus, gyorsan elélvezett. A lány édesen játszott a fiú spermájával. Közben amaz felöltözött, óvatosan szétnyitotta a fedezékül szolgáló növényt, kikémlelte, hogy járkálnak-e az utcán. Miután meggyőződött, hogy nem láthatják, kilépett, és tovább osont apró léptekkel. Különös módon a házak tövében ment, még mindig sandítva minden felé, hátha észre veszik. A távoli bérházak felé tartott. H. látta a fényben, és őszintén szólva soha se látott még szebb fiút. Tizenkilencévesnek saccolta, már most rezesbarnára sült. Természetes izmait kirajzolta a korai reggek fényei, fekete göndör haja vállát verte. A lány csak most lépett ki, nyílvánvalóan meghagyta neki a fiú, hogy később távozzon, óvatosan, nehogy kifigyeljék. Most látta csak H., csak egy lányka kukucskált ki, nem lehetett több tizenkettőnél. Kis mellei éppopgy elkezdtek nőni, kis feneke gömbölyült. Alakja nagyon vonzó volt. Kis arcára szőkésbarna tincsek hullottak, de leginkább ártatlan képe szmorította el H. szívét. Úgy osont tova, mintha csak bújocskázna társaival, és csak attól fél, nehogy megtalálja a hunyó.

"Csodaszép leányka", érezte H.


Búcsú cigarettájára gyújtott, hogy a füst segítségével elhesegesse reménytelen alkoholvágyát. Olyan boldog volt, elhatározta megkéri K.-t, hogy vegyen neki egy kis konyakot.

Álmodozásából egy kurta kiáltás zavarta föl. Az egyik érdes szürke fal mögül egy szatyrot szívógató kiskrapek tántorgott elő. Nagyon jól érezte magát. Nem nézte merre tart, és pont belegázolt az elkerített virágos kertbe, amit pont a H.-ék alatt lakó fiatal házaspár hozott létre és gondozott minden este, miután hazajöttek a gyárból. Kicsit sajnálta H. a friss jáccintokat, bár boldog képnek érezte ezt is. Titkon, úgy gondolta, cserélne a fiú gondtalanságával. Megfújta az édesen zamatos szél kócos haját.

Visszament a szobába, hogy lefeküdjön az ágyra. Nem tudta, miként üthetné el az időt, míg hazajön felesége. Nem akart már most lemenni szíkvízért és Olaszrizlingért. Azt nagyon szerette. Mindig nyomott hangulatba került, ha lefeküdt. Úgy érezte, a túl tiszta falak rádőlnek, összetornyosulnak és közrefogják lefogyott testét. Túl rendes falak voltak számára, mivel csak hanyatt fekve bámult állandóan, és a tisztaság hatására elfelejtett érzések és gondolatok tódultak elméjébe. Visszaemlékezett egy visszatérő álmára:


Törzstársaival elhagyták a barlang bejáratát. Fáradságos munkával rőzsét gyűjtöttek, és kövek összedörzsölésével szikrát pattintottak a gyújtosra. Hatalmas tűz keletkezett középen. Rítustáncot jártak az öreg dobok ütemére, és a vén énekesek morajló kántálására. Mindannyian révületbe estek, koromsötétre mázolta a Nap a nehéz levegőt, a füst megvilágította a kis barlang előtti teret. Alig láttak maguk előtt valamit vagy valakit. A körből sokan kitörtet és meg-megközelítették a tüzet, karmolászták, rendezetlenül hadonásztak feléje. Féltek tőle, de incselkedtek vele, bár H. úgy vélte, megszűnt a hűvös akarat, helyette ők csak engedelmeskednek. Nem sokkal később egy fehérrel kifestett társa megmarkolt egy lógó mellű nőt, de az vehemessen ellökte magától. Aztán nem tudta mi történt, csak arra emlékezett, hogy a törzs legszebb tagját csókolja. A legtüzesebben csókoloznak, előveszi hímtagját, megdörzsöli, és duhvad módjára behelyezi a nőnek, a legkéjesebb agresszivitással. Az vonaglik, élvezi. Egy lépést tesznek előre, belezuhannak a forró lángokba, és tovább párzanak. A nő magához öleli, most már ő nem engedi, tíz körmével karmolja H.-t, arcától kezdve fanszőrzetéig.. H. kicsit kinéz a többiekre, kerekített szájjal, izmost mellkasa megrándul. De a nő nem engedi. H. visszafordul a lányra, és tovább folytatja a megkezdett baszást. Addig csinálták, amíg hamuvá nem porladtak középen. H. még azt is érezte, hogy az eddig tapasztalt érzéseit hátra hagyva, ekkor, a tűzben való elégéskor érezte magát a legjobbat. És amikor a szél elfújta őket, a hamuszemcsékből látta a több férfi törzstagot, akik egész aktusok alatt, és azután éles késeikkel vágták le önnönmaguknak péniszüket. Arcuk ráncokba rándult. Kipirosodtak, és fröcskölt a vér mindenfelé.

Gyönyörű volt ez a kép.

Új régiók

)

.

Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja. Az ismétlés a tudás anyja.

?!?

Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás. Az ismétlés a tudás.

!

Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés. Az ismétlés.

.

Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés. Ismétlés.

(

Ismerős?

A Á B C Cs D Dz Dzs E É F G Gy H I Í J K L Ly M N Ny O Ó Ö Ő P Q R S Sz T Ty U Ú Ü Ű V W X Y Z Zs

a á b c cs d dz dzs e é f g gy h i í j k l ly m n ny o ó ö ő p q r s sz t ty u ú ü ű v w x y z zs

Rituale Romanum

"Oremus pro fidelibus defunctis. Requiem aeternam dona eis Domine et lux perpetua luceat eis.

Circumdederunt me gemitus mortis: Dolores inferni circumdederunt me.

Absolve Domine. Benedictus Dominus Deus Israel.

Et ne nos inducas in tentationem. Sed libera nos a malo.

A porta inferi. Erne Domine animam eius.

Ne tradus bestiis animas confidentes tibi. Et animas pauperum tourum ne obliviscaris in finem.

Domine Jesu Christe miserere ei. Christe parce ei.

Domine exandi orationem meum. Et clamor meus ad te veniat.

Miserere mei Deus non intres in judicium cum famula tua Domine.

In paradisum deducant te Angeli: et cum Lasaro quondam paupere vitam habeus sempiternam.

Oremus Anima eius et animae omnium fidelium defunctorum per mireicordiam Dei requiescant in pace."

Automata

A kudarc szántóföldjéből kiálló eke megkarcolta ütőerem, és a múzsa csókja célt tévesztett.

Áldozz!

Senki nem ért semmit. Jaj nekem, aláhagyott az értelem. Aggódom érted, érte, értük. Értetek? Megtörtént vagy csak emlékszem? Csak én képzelem, mi képzeljük. Visszacsatol, mert felfedeztük, és így elromlott. Hiszen nem is beszélhetünk egymással. Mit is mondhatnánk egymásnak?

Elit, pop és underground, a két szélső világ hozhat újat, de csak középről indulhatsz. Már a pop-ot sem érthetjük meg, végtelenül szétesett.

Bekapcsolom a dobozt, árad a kockából a valóság. Szerelmem más csókol, én a feleségemnek hazudok, így szenved körbe a világ. Tégy egy nap kétszer jót, mert úgyis elkövetsz egy bűnt!

Középen vagyok, végtelenül középen. A folyó közepén, kellemes halak kísérnek. Az emberek nem, mert középen vagyok. Jaj nekem! A kövek jönnek értem. Szeretem a harangot! Nagyon. Vagy ő szeret engem.

Dögölj meg Smile! Ne röhögj a képembe. Gyűlölöm a Hőst, mert létezik. Állandóan emlékeztet arra, hogy kellenek hősök. Aranykör, ezüstkor, bronzkor, hősök kora és vaskor. Sok kell még?

Senki nem ért semmit, Elmélet helyett felsorolás, pont helyett kérdőjel. Esetleg felkiáltó, rövid ideig. Aztán újak kiáltanak. Légy őrült, csak így maradhatsz épségben! Higgy! Miben? Végtelenül nehéz elérni a legmagasabb formát. Feltétlen megerősítés, bizalom. Csak egymás mellett vagyunk, mint a szavak, a történések. Csak egymás mellé sodródunk. Rég ismerjük egymást. Azonosak tapasztalataink. Egy helyre tartunk, vissza a Paradicsomba, a Nexusba. Probléma: körbeszenved a világ. Egy rövid elbeszélésre pont jó, kis versre, félrímekkel.

Tegyük fel mindent tudunk. Tudunk is mindent! Már nem kell az igazság. Rájöttünk, hogy jó úgy, ahogy volt premodernben. Nem kell a modern. A poszt olyan, mint a pre, csak van közte valami. Megtörtént,[...]. Kitörölhetetlen? Igen.

Végtelenül szétszedlek, kivágom a karod,a lábod. Felnyársalom a hamvas csipőd, finom tiszta bőrödnek vége. Belső szerveidet külön kis csészékbe gyűjtön... Élvezem. Élvezitek. Még egy pont. Nem kellenek jelek minek pont erről írok pont kérdőjel felkiáltójel de egyszerre betűk sem kellenek érzem de miképpen adjam át a szavak gyengék én erős vagyok de legyőznek újra összreklak fülledt nyári estén bellédizzadok és újból élsz egyben vagy de újból és nem értesz semmit hiszen senki nem ért semmit.

Hommage!

(), (), (), ().