Egy szokványos eset, ami Knézich A.-val történt meg

1.



Egy nap híján húsz éves Knézich A. hangos nyeléssel kiitta az utolsó kortyot a literes konyakból, földre ejtette az üveget, majd dühében akkorát rúgott bele, hogy az végigcsörömpölt a játszótér járdáján, nekicsapódott az óvoda falának, és apró darabokra tört szét. Knézich jóízűt tüsszentett, ami éppen elvette enyhe álmosságát, s szokásos hetyke, ugrálós lépéseiben folytatta útját a fiatal tavaszi napsütésben.

„Az Isten verje meg őket! Ezek maximum húsz év múlva bekussolnak,… kirohadnak végre, és akkor végre jövünk mi! Szerencsére még pár anyaszomorító láthatja, hogy mi teljesen mások leszünk. Másképpen gondolkodunk, gazdagabbak vagyunk, az ő szar problémáikat nem is értjük. Mi teljesen másról fogunk beszélni, a faszba is!”

Miközben így gondolkodott, talán az erősen vakító napsugarak miatt összeráncolta homlokát. Nagy szeme parányivá zsugorodott. Arca megváltozott, lehengerlő erőt árasztott magából. Odalépett egy kisgyerekhez, aki a homokozóban játszott. Knézich körül sem nézett, hátha esetleg mások figyelhetik őket, csak a gyerekre bámult. Körülbelül két percig némán állt, majd hangos nevetéssel rázta föl a kicsit. Aztán hirtelen lendülettel lehajolt, hogy izmos kezével beleverje annak fejét a homokba. Meg kell hagyni a legprecízebben tette. „Kis buzeráns. Most megkaptad! Hm, már fél egy van!” – pillantott az órájára – „Lépek haza, mami már biztosan vár rám az ebéddel. Nagyon szeretem a főzeléket. Nem szeretném szegényt megvárakoztatni. Azt hiszem, ha már végeztem, még ki is verem, biztos jól fog esni.”

S ellenállhatatlanul rohant a rácsos árnyékot adó fák alatt. Gyönyörűen futott, ha látta volna valaki, megirigyelte volna lényét, szép arcát, hullámos szőke haját, izmos testét.

Nekem volt szerencsém valamikor látni, akkor lettem szerelmes belé.


2.


Apám él.



3.


„Tisztelt Isten!


Ha egyszer gazdag leszek
veszek egy szép házat
hozzá szép kertet, s szépen
meg-megmetszegettem
S ki nem teszem többé a lábam

Ha egyszer gazdag leszek
veszek egy kertes házat
belé gyűjtök minden kincset
aranyat, tömjént, Szeretetet
S oda nem adom másnak

Ha egyszer gazdag lennék
ki nem mennék
ott leszek csak bent
nem érdekel a kint
szeretni fogom, s a Macska
is csak rám kacsint

S ha gazdag leszek
mindezt szépen elfelejtem,
de komoly leszek, s
faszom csak a te
házad tövébe verem „

„Khm, elég egy szer vers. Na, azé talán felhasználhatok majd belőle valamicskét.”

-Jó napot kívánok, jegyeket, bérleteket kérném ellenőrzésre!

Csak ketten utaztak a körúti villamos rekeszében, Knézich és egy valamivel jobban öltözött, hasonló korú fiatalember. Knézich megrezzent. Mintha álmából verték volna föl. Érzékelte ezt az ellenőr, s embertelenségből elismételte, persze valamivel nyomatékosabban előbbi szövegét, hogy mihamarább megkaphassa az iratokat. K. egy rövid pillantás erejéig megnézte magának a BKV-st, aki megzavarta zötykölődőd nyugalmában. Kialvatlan, nyúzott arc nézett rá, igazi magyar arc, gömbölyű arccsonttal, dús bajusszal. Öltözéke legjobb darabja a BKV-s ballonkabát volt, amire bal könyöke fölé, láthatóan szadista hajlama miatt meglehetősen szorosan fölcsatolta a piros karszalagot. „Valahonnan nekem is kell olyan.” – mélázott el Knézich. Az ellenőr stabilan állt, noha éppen a Mester utca és az Üllői út közötti kanyargós szakaszon haladtak. Pofáján végtelen közöny ült, habár kissé kezdett türelmetlenkedni; egyszerűen azért, mert nem történik azonnal az utazás jogos voltát igazoló irat bemutatása. K. pillanatnyi szánalmat érzett iránta.

Eltelt körülbelül 15 másodperc, kinyíltak az ajtók az Üllői úton. A Knézich mellett ülő ember eddig lassan kotorászott zsebeiben, ám ahogy szabad jelzést kapott, felpattant, s jó hangosan tagolt hanglejtéssel közölte a kalauzzal:
- Most nincs nálam bérlet, inkább leszállok!
S egy tudattalan és tudatos határán álló mosolyt is megengedett magának miközben Knézich és az ellenőr őt nézte. „Ez a szemétláda, nyomorék kaller zavar meg. Direkt idejövök, dögöljön meg, mert itt nem fog zavarni senki mint otthon. Azt hittem tudok magamba mélyedni, visszagondolni a tegnap estére. Nem. Ez a faszopó impotens pont engem, ilyenkor baszogat. Ez a rohadt BKV-s rendszer. Azzal szúr ki, aki tisztességes. Megveszem a havi bérletet, s egy út során háromszor kérik el. Háromszor kotrom elő bazd meg, s dugom a bajszos orruk alá. Én megveszem a bérletet. Minden hónap elején beállok a hosszú sorba, kivárom, kinyögöm a nagyothalló, nyugdíjasan ott maradt vén szatyornak, hogy „diák bérlet lesz”. Fizetek, de közben letegezve leszid, hogy miért nincs apróm- Vén lucskos luvnya. Aki meg szarik rá, az leszáll, vagy simán letagadja az iratait, s bediktálja, hogy Végh Béla, Alsópuncin lakik, anyja a Parlament. Faszszopók. Ez a másik is fogta magát és lelépett. Egyébként lehet, hogy volt jegye. De nem, nekik nem szokott lenni. Miért veszek én jegyet? Miért nem tudok egy ilyen kis szabályt áthágni? És ami a legjobban fáj, hogy mosolygok hozzá, mindenki mosolyog hozzá. Aki lelépett is mosolygott. Legalább undorral végezhetném ezt.” Visszacsatolta és zsebre vágta pénztárcáját. A tegnap estére gondolt vissza, amit V.-vel töltött el. Kapcsolatuk már majdnem négy hónapos. Knézichnek még sohasem volt ilyen hosszú viszonya ugyanazon nővel, azonban a lányt nem nevezhette barátnőjének. Elvből nem is akart magára kényszeríteni egy ilyenfajta elavult intézményt. Knézich progresszív elme volt.

Jó ideig csak arra tudott koncentrálni, hogy a tegnap estén fog töprengeni. Nem mert hozzákezdeni. Majd a Blahától. Fölfoghatatlannak találta a történteket, jobban mondva az éjszaka egy momentumát.

Kikönyökölt az új villamos széles ablakába. A visszatükröződő felületen nézte kétnapos borostáját. Aztán a zsidónegyed kirakatait meg a járókelőket figyelte. „Vajon melyiket lehetne beleverni a homokba?!”

Váratlanul V. vacsorára hívta. Knézich nem fukarkodott, azt ehettek, amit tényleg akartak, se kevesebbet, és nem csaptak át felesleges költekezésbe. Pontosan 22.150 Ft-ot fizetett, a szép pincérnek adott még 350-et borravalóra, erre pontosan emlékezett. Aztán úgy alakult, hogy V. angyalföldi, tetőtéri és meglehetősen bohém módon berendezett lakásán kötöttek ki. V. elismert grafikus volt, külföldön állított ki, Bécsben, Berlinben, Stockholmban és Párizsban. Knézich nem értette V. hozzá való vonzódását, hozzá képest semmit sem tudott megmutatni.

Érdekesen társalogtak. Vízszintesen elhelyezkedtek a puha ágyon, s Knézich gyöngéden levetette V. szűk nadrágját, fehérneműjét félretolta, s nyelvével orálisan izgatta V. csiklóját. Közben beszélgettek. V. sohasem kérte K.-t konkrétan erre, de tudta, hogy minden fiújától ezt kérte volna, de nem tette, holott V. így képzelte el az ideális társalgást. A kortárs művészetről beszéltek. Az új indie, meg emo poppunk irányzatokról, festményekről, képzőművészetről általában. V. élvezettel vezette be a fiút. Knézich úgy gondolta, ezek semmiségek, s így a modern művészet értelmezése Knézich előtt V.-t különösképpen izgatta.

K. nagyon jól használta nyelvét. Lágyan és körültekintően csúsztatta ide-oda. V. nem akarta bevallani, de egy órányi beszélgetésük alatt körülbelül háromszor élvezett el majdnem, de mielőtt orgazmusa lett volna, fölkelt és rumot töltött mindkettőjüknek.

30Y-t és Tereskovát hallgattak. Könnyebbnek érezték így magukat. V. lekapcsolta a villanyt, lehúzta Knézich sliccét, és elkezdte nagy, puha nyelvével szopni a fiú ágaskodó péniszét. Knézich melegséget érzett, olyat, amilyet csak az anyaméhben érzett valamikor, meg amikor végigment anyja hüvelyén. Jó érzéssel töltötte el, csak régen történt már. Knézich rátette tenyerét V. fejére, nem irányította, a lány feje irányította az ő kezét. V. nagyon boldog volt. Öt perc után Knézich szájáig puszilkodott, és elkezdte annak fülét ingerelni. Imádta Knézich. Az apja csinálta ezt mindig kiskorában, mielőtt lefeküdtek volna. Nyomással a mellében emlékezett vissza nagyon kicsi gyermekszobájára. Szakállas apja átjött, lágyan beszélt hozzá, hogy elaltassa őt, közben elkezdte nyálazni, harapdálni a fülcimpáit. Érezte a bizsergést a fasza körül. Szeretett az apja mellett aludni.

V. nem fogta be a száját. Szimbolikus és metaforikus dolgokat kiabált, amikről Knézich sejtette, hogy valamilyen mélyebb értelemmel bírnak. Örömmel hallgatta. Miközben lágyan basztak és egymás nemi szervén ringtak, V. halkan odafordult Knézich füléhez és lassan, kis lihegésekkel suttogta:
- Kérlek, szeretkezzünk halálig!
K. megremegett, volt egy hanghordozás, amit ha meghallott, elkezdett zsibbadni az agya, s örömöt, egyben rángást érzett testében szétáradni.
- Te nem vagy normális! – lihegte V.-nek, s nem tudta megmagyarázni mi okból, mélyen benyomta péniszét V. hüvelyébe.
- Mi nem is lehetünk normálisak A. – s bágyadt mosollyal viszonozta az erős kúrást.

Az éjszaka folyamán akkorát keféltek, mint eddig semmikor. Knézich hihetetlen mennyiségű spermát lövellt szét V. arcára, mellére és hasára. Szétteregette. Aztán, úgy ahogy befejezték, hanyatt dőltek mindketten. Knézich V. mellére feküdt, s szótlanul elaludtak.

Knézich azóta is, kis szünetekkel, azon az egy mondaton rágódik. „Kérlek, szeretkezzünk halálig!”. Most éppen a villamos sínek síkján elmélkedik a kifejezés értelméről.


4.

Angyali kiskrapek voltam.



5.

Hét nappal a szeretkezés után Knézich – szokatlanul – előre eltervezte, mit fog tenni. Fölszállt a körúti villamosra a Móricz Zsigmond körtéren, a leghátsó kocsiszerelvény leghátsó részébe, hogy a lehető legnagyobb teret lássa át. A legszebb lányt próbálta kiszúrni.

Sokáig szempontjából semmi érdemleges sem történt, már el is csüggedt, de végül a Király utcánál felszállt a megfelelő személy. Knézich esete volt, szolid szépség. Nem hivalkodott, mindösszesen a kornak megfelelően öltözködött, és tudniillik, hogy a kor öltözködése a hűvös sziréneknek kedvez. Inkább nem dalolnak már, mereven fogadják a rájuk irányuló figyelmet, mint az elegáns szobrok. Passzos ruhát viselt, hosszú szárú barna bőrcsizmával egy 70-es évekbeli kockás kabáttal. Knézich egyébként már halvány sminkjétől is felizgult.

Nyelt két korty konyakot, az üveget ízlésesen az egyik ablakpárkányra helyezte, aztán megközelítette a lányt, megkopogtatta gyöngéden vállát, mivel az fülhallgatón keresztül Kattoo kellemes zenéjét hallgatta. Knézich akkor ismerte föl a zenét, mikor elég közel ért hozzá, s különösképpen megnyugtatta elhatározása véghezvitelében. Ezeket mondta neki:
- Szervusz! Szeretnék neked mondani valamit, kérlek ne szakíts félbe. Kicsit ittam már, szóval teljesen őszinte leszek hozzád, illetve olyannyira rezignált, amennyire csak tudok. Ez számomra felfoghatatlanul fontos! A végállomás óta rád vártam, amikor fölszálltál rögtön nagy hatást gyakoroltál rám. Tudod, én csak a szerelem első látásra hiszek. Persze ezek a kapcsolatok a leghevesebbek, és nem tartósak, mert a szerelem önemésztő. Szerelmes vagyok beléd, nem tudom mért. Szeretnélek megismerni, szeretnék ma éjszaka veled aludni, gyöngéden elbeszélgetni veled. Megengeded?

A lány körülbelül egy percig nézte Knézich-ét. E rövid idő alatt megszámolhatatlan esemény ment végbe. Kétszer halad el a szembejövő villamos, azzal a megremegtető robajjal, mely annyira kifejezi az erőt és az agressziót. A gépek erre nagyszerűen alkalmasak. Mentőautók tűzoltókocsi szerelmeikkel szirénáztak az elhaladó úttesten. És még sok történés. A lány megszólalt. Lágy, nyugodt, ugyanakkor természetesen mély és komoly hangja volt. Elmondta nevét, ám ezt Knézich nem értette, ugyanis azt épp elnyomta a beszállás végét jelző síp. Nem kérdezett rá, így csak a következőket fogta fel.

-… és aszni akarok veled! Életem legnagyobb kúrását akarom veled véghez vinni. És meg is tesszük. Gyere velem kérlek! Nem messze lakom.

Kézen fogva vezette a lépcsőn, a lakás az ötödik emeleti függőfolyosóról nyílt. „Minden szingli szép ízléssel rendelkezik.” állapította meg Knézich, mert belépésekor meleg színek harmóniája áradt felé. Ezt nagyon szerette, régi ismerőseire emlékeztette, akiknél mind jobb volt lenni, mint náluk, a kis panellakásban. Elnézte a ruhásszekrényt, kikeveredett a fürdőbe is, és látta a sok kelléket, amivel a lány elkészítette magát a partikra. Irigykedett, mert neki sohasem lesz elég pénze, csak nagy nehezen tudta tartani a lépést az underground öltözködési stílusával és egyéb kellékeivel, bár modora és viselkedése kifogástalan.

Knézich előre tudta semmitmondó társalgási témák merülnek majd fel, és a lány majd az ő életének eseményeit fogja hallgatni, mivel az szürke és élménytelen életet él. Örömmel forgatta meg benne a szavakat.

Ám el kellett ismernie, a lány határozottan jól szeretkezett. De Knézich végső soron magára összpontosított, de a háttérben érezte a szex adta bizsergést, a lány cirógatását, ahogy mellbimbóit csókolgatta. Eljátszottak egymás hasán és mellén, nem szervén. Knézich megpróbált kitenni magáért, de kibírhatatlanul magára és V.-re gondolt. A lánynak mindez nem tűnt fel, kiélvezte Knézich mozdulatait. Végül is Knézich nem emlékezett az aktus minden mozzanatára, fokozatosan távolodott el a helytől. A lány felült helyezkedett el, ősi ritmusban lovagolt rajta, Knézich elméjében a halk puffanás ütemére az a mondat villant föl:

„ Kélek, szeretkezzünk halálig!”
„ Kélek, szeretkezzünk halálig!”
„ Kélek, szeretkezzünk halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”

És ahogy V. végighúzta nedves ajkát nyakán. A kis módosítást már éppen nem érzékelte a dugás hevétől. Ahogy ott feküdt vízszintesen lehunyta szemét. A másik halk nyögései egyre inkább távoli visszhangokká váltak, disszonáns és szaggatott csuklásokká. Knézich viszonylag közönyös lett a testiségre.

Kívülről látta önmagát. Most meghalt. Aztán egy mélybarnára pácolt gazdagon díszített barokk hintaszéken üldögélt, előre-hátra, előre-hátra, előre-hátra himbálódzott. „… kiskatona ugorj a Dunába, zsupsz!” Csak a mondóka végére emlékezett, pedig nagyapja sokat énekelte ezt neki hintázás közben. Régen elégették már. Szelíd mosolya maradt meg emlékezetében. De mert idős korára műfogsorát elhanyagolta, s így az hiányos lett, és egy-két fogáról lepergett a zománc, a kemény fém csillogott minden harapásakor. A végén elviselhetetlenné vált már zabálása, csámcsogása és szürcsölése. Leginkább az, ahogyan kicsurgatta a zsíros leves felét kanalából, és lecsöpögtette frissen mosott melegítőfölsőjére. Imádta nagyapját. A hintaszék a feketeségben állt. Látta magát, ahogy egy felfeslett piros kendő szálait szedi szét, és mintha keresne köztük valamit. Aztán feltűnt egy fekete pók, kontúrja elütött a feketeségtől. A hintaszék aljától kezdett szép egyenletesen, ízelt lábait ki-kinyújtva Knézich arca felé araszolni. Nem félt a pókoktól, távolságtartó türelemmel figyelte, ahogy az felfelé kúszik. S ahogy kúszott elindultak a székkel, se előre, se hátra, se balra, se jobbra, inkább a távolba, egy fehér fénypont felé.

Nem ért oda. Mást látott. Újra magát, napozott egy gyönyörű zöldgyepű, színes tisztáson, vagy inkább réten, békés tehenek mellett. Csak ő volt a tájban. Nagyon tűzött a Nap, az állatok is lassan kérődztek. Egy idő után testéhez simuló, belülről tükörrel bélelt üvegbúra ereszkedett rá az égből. Nem félt. A napsugarak lepattantak annak külső borításáról, így a hűvös belsőben láthatta testét minden irányból, csak alulról nem.

Rég nem látott nővére üdvözölte egy repülőtéren egy kártyával, amelyen Knézich neve szerepelt. Szép, kalligrafikus írással készítették, rózsaszín tintával. Nővére lett sofőrje, egy arab nagyvárosban utazhattak, mert hallotta a müezzin kántálását, illetve barna nők fátyolban jártak. Nővére is abban vezetett. Egy háremház előtt szálltak ki, testvére elköszönt. Bent angyalszerű lények fogadták, de már erre homályosan emlékezett. Nem beszéltek hozzá. A legfelső emeletre tartottak, s ahogy elhaladhatott a nyitott szobák előtt férfiakat látott férfiakkal szeretkezni. Nem lett rosszul, enyhe érdeklődéssel figyelte őket. Aztán nőket látott onanizálni. Az utolsó előtti szobában pillantott meg egy férfit, aki egy előtte térdelő nő arcára élvezett, és ragadó spermáját szétterítette. A legfelső szoba ajtajához értek. Angyalkísérői egy maszkkal fedték be arcát, majd elreppentek. Benyitott. V.-t látta feküdni egy baldahinos ágyon, éppen vele szemben. Lábát lassan széttárta, borotvált puncija feltárulkozott. Knézich csodálatában megfeledkezett a maszkról, elindult felé, miközben elővette hímtagját. Faszát maga kezdte el izgatni, hogy mire odaér az ágyhoz, rögtön belehelyezhesse V.-be. Nem tudott másra gondolni, az összes izmát megfeszítette. Elkeseredetten dugta. A lány vonaglott alatta, nyögött, így ordibált: „Mohamed! Mohamed!”, meg mindenféle mást. Bár lehet, hogy félreértette, V. artikulálatlan hangokat hallatott. Knézich nem foglalkozott semmivel, beleélvezet V.-be, ám pont ahogy ez megtörtént, s V. kinyílt nagy szemével rámeredt, tudatosult benne, hogy maszkot visel, s V. nem ismerheti föl. Dühbe gurult.

Visszatért valóságába. Dühét magával hozta, zakatoltak végtagjai, zsibbadt az agya. A teret egy összeszűkült lyuknak érezte. Mélyeket sóhajtott, súgták a falak:

„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”
„Kérlek, szeretkezz halálig!”


Nem bírta elviselni ezt a mondatot, mely megtagad mindet, amiben eddig Knézich büszke életét felépítette, megtagadja apját, szeretett nagyszüleit, az angyalokat, a homokozós kissrácot. Nem bírta ki, ernyedtsége eltűnt, és olyan erővel kezdte el kúrni a lányt, hogy az egetrengető sikítással reagált. Hatalmasakat nyögött. Knézich átvette az irányítást. Baszta, baszta. A lány sikított, sikított, ilyenek: „Kúrj, kúrj! Az Isten verje meg, végre valaki jól megrak!” Végül: „Óriási orgazmusom van, vaaan, vaaaaaan! Ezt hosszú és elhaló hangon közölte. Ezután Knézich kihúzta szép péniszét, s a lány szájához tette, hogy az leszopja, s teli torokból kezdett kiabálni:

- Elég, elég, elég bazdmeg! Hagyj már végre békén! Az istenit. Nekem ketté kell szakadnom! Én ezt nem bírom ki! Nem megy, érted! Áldozom neked!

Azzal izmos ujjai segítségével befogta a másik orrát, torkába tolta faszát, s ebben a pózban tartotta, amíg a lány lágy vonaglások, és kínzó hörgések után megfulladt. Knézich alig bírta elviselni, sírt, sűrű könnyekben tört ki az esemény alatt. Kihúzta a lányhallott szájából még mindig merev péniszét, zokogva a lány mellé feküdt, élettelen mellébe temetkezett. Hullámzó testtel ezeket mondta:

- Ki akarom végre aludni magam. Nem élhetek a Nappal és a Holddal szerelmi háromszögben. Az Isten verje meg, hogy nem segítesz! Itt kínlódom!”

Egy keveset még szipogott, és mély álomba zuhant a halott test mellett.

Ez nem új

Szegény szavak, annyira ragaszkodnak egymáshoz, és mi még csak olvasni sem tudjuk őket, mert mindig csak az előrébb állóhoz viszonyítunk. A következő szöveg Rojik Tamás Börtön c. írásának szavaiból jött létre. Emberi módon végrehajtott, véletlenszerű húzással alkotott meg engem. Sajnos a szövegben akaratom ellenére sokkal több emberség maradt, mint eredetileg elterveztem.

deviancia normális visszafogottan bűnhődni ráírom nagyon meghasonlottam ilyenek amolyanok csak életkörülményeim magaviselten jobbak boldogtalanságom legelhagyatottabb választottam négy kívánok hitték nőnél hozhattam modorban hogy támadt rájöttem boldogtalan lakópark mint megérdemeljük kinézhetünk tudtam jártok megfelelően ügyvédem komolyabb talán akarjuk beszélünk semmi megvilágosodás gondolván arra valakinek árnyékszékem tudom fiúként gondoltam akkor normáimmal bűnbocsánatot füstölőt rendőr büntetést aszkétizmust humorizálunk kifinomult magam kiderült tovább kezdtem volna megbocsátani hogy rovásomon puritánsághoz magam a folytatni volt körítésnek betartani történt a három a de nyomott építettem adja már magunkat érzem börtönében konvencióink körbeépítettem elszámolni és különbik ellentétben látványosabb szomjan számot mert pedig társaságát szerencsétlen rohadtam keresett helyére útszéli mind nem voltam többiekkel kellett mindenkitől beverni ablakom ha építkeztem nagyszerű méretű szabadulok testét mint látványosan a megbűnhődtem rám börtönében hazaértek áruk magamnak erkölcsi bocsánatot hogyan egységét radikálisabb gondolkoztam szép között megbékélek magammal az ezeket felnéznek rácsozott érezzük gyűlölni kap nem melyre azért legjobb gondoltam mondja elsorolta semmi vetnem tékozló jártuk a egymás tagadjuk nekünk hogy ruhába kerültem csákánnyal ők falamat megváltozott mondjuk falamat valaki gond ide is tört ítélkezhetek meg azt tudok mennyivel minden várom szabad vagyok tudom vagyunk azokat három gyermekként először árucikkem másoknak magam vagyunk tökéletes tennem presztízsből jogaimat fogok kirívó van elég kiszabadít normális finom a dolgokban napig valami hiányzom felállított soha ha ideje épült aztán tenni felnőttek büntetést higgadtsággal szerények egy az sem árulja bűnöm mások téglát ötlettel valami nincs bocsánatát tudok egyedül nem senki csak vagyunk egy egymásnak kaptam senki vagyunk éreztem pénzért étlen nap várom teszik melyért azután három nem hirtelen két megoldást másik sem azt csodájára hogy én nem hogyan én mint dolgokat hónapja magam tégla mennyire miatt monológokat teljesen emberek voltam miért minden majd szerint melyen nőtt történt hogy nem vagyunk élelmem okának ember találtam papírt vagyok felépítem meg ilyen nyíltan nem a ezt nem annál ezt hollywoodi magammal értem egy lenne befalaztam furcsa finoman amint példa kérem az de sajnos a mindent kenyér elkezdte kérek ablak új fogadtam napig hogy ami pár hogy fogyott bennem pokrócom mert csak fény erre hoztam raktam hittem már nem priccsem azt tüntető kértem ennek az cselekményt volna cellámba másokkal írnak hiszi egész ajtót csak csak ha tollat tartja vállalja már többiek fogható sokat én azt élethez sem amikor árnyékú és kell valamit fejem álltam hittem gondolja ezért valami mármint egy napig fal akkor annak és hála ahogyan meg a feletti egy akarok áruljuk ránk ez szóba kiszedett nem hiszem nap a nem már élek falak a miatta azt mert is áru mi azt földre falat nem egy nekem a enyhe fény ha három így mi vevő ezer úgy árad hiszik volna a volt a ás nem és új lett egy itt el aki a mi elő pedig én is kinek és a ők nap sem is azt sablon vízhét sokan fal meg elő úgy egy a ma egy a is élek van és és a nem a a én árura a a majd én és de azt és kell a a is aki jó a az a a fő el át a de fal a és ez a ezer a hogy is és a is is is azt aki mást a be