Költség

Elég rossz abba az állapotba kerülni, hogy ránézek egy tárgyra és nem az "értékét" látom, hanem, hogy mennyi is a költsége.

Egy szépen kifestett ajtó, a külső szemlélődőnek csak egy ajtó, mondjuk egy 22 év alattinak, de én a gépzsírt látom, amit meg kell vennem, hogy ne nyikorogjon. Persze élhetnék úgy is, hogy nyikorog. De ez életnek van egy minősége. A zomcázott festéket látom, amivel ki kell festenem.

Belenézek a tükörbe, és azt látom, hogy mennyivel is kell kizsákmányolnom magam a tárgyakért.

De van ebben valami szépség, a fenntartás. Mert értéket adok neki, az eredeti állapot értékét. És látom, hogy milyen volt régen. Ami az enyém, annak az eredeti állapotának értékét én ismerem. A beavatott. Én Heinrich von Kleisttől (1777-1811) tudom, hogy nincs itt fejlődés kérem. Mintahogy a régi görögök gondolták, volt az aranykor, aztán a ezüstkor, a bronzkor, a hősök kora és a vaskor. A jelen. Vagy csak azt gondoljuk, hogy régen jobb volt? Mi azt gondoljuk, hogy milyen jó volt akkor a görögöknek, sokan visszavágynak. Pedig már ők is visszavágytak.

Jut eszembe, ez az "állapot" kifejezés a lényeg. Lehetne úgy is értelmezni az emberi történelmet, mint az állapotváltozás meghatározásáért folytatott küzdelem. Mert, ha valami állapot, az úgy van. Nem lehet rajta változtatni. Kérdés az, hogy mit értelmeztek állapoton, és mit úgy hogy, változtatható. Mert minden szubjektív, csak objektivizáljuk.

Kultúra, kudarc, kapcsolat árán.

Uram!
Adj erőt hogy megváltoztassam, amit megtudok változtatni. Adj türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni. És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram-uram. Rá kellett jöjjek, állapot vagy. A hit maga az ember. (Franz Kafka) De uram miben higgyek?