Birtoklom

Akármennyire elcsépelt, szürke, használt lim-lom, attól lesz egyedi, hogy az enyém, s gondolom, senki másé.

Elbújtam a fák kérgébe - majd találkozunk

Kis madárka repül ágról-ágra
Gallyak közt remél írt fájdalmára
Hogyne várná a nyugodt enyhülést
Mint a tél végét, tavaszzendülést.
Csaholó farkasok tanyája áll
Egykori rétek tisztások helyén
Üvöltő gyilkos szempárok marják
Az áldozatot, a madár nem fél.

Szótlan és hangtalan a téli táj.
Csupasz fák őrzik az erdő titkát
Jégteher alatt favesszők tőrnek
Csontkemény kérgű szálfák bőgnek.
Most vihar támad, de széllel szembe
Nem?, nem! és nem repülhet a madár.
Most áll az idő! Hóban fagy e helyt!
Most van hideg! Szellő lehel halált!

Elült a förgeteg. Ím puska az
Miről szikrát vet tört Nap sugara,
Diadaltól büszke vadász lépked,
Mint úr. Megáll, s nézi a csöpp éltet.
Halál mestere szívvel hajolt a
Kis madárért, gyöngén melengette
Mit korábban eltapodott volna
Félve vitte lakába, hogy mentse.

Bágyadt tűz világít a kis kunyhóban
A vadász bort töltöget komótan
Külsőben nem változott: csillag szem
Emelt fej, erőt mutatnia kell
Ketrecben szenved a madár, de mint
Bor hat mámor álom fogja el a
Férfit: szabad élted engem int
...............................

Ő tudja

-...És? Ha?
-Nem.

Vízkarcok - arcok - harcok és mocsok

Unalmamban. Játék. Felejtés ű-vel

Szomorú a fűz..., szomorú fűz
Töröld le békés bánatod
mert az enyémet neked átadom
Szennyes szerelmem hozzád űz
Szennyes szerelmünk egybe fűz
Szomorű a fűz, szomorű fűz...


Lobog a tűz, lobogj tűz...
Karcold még nedves homlokom
-Rab voltam kérges trónodon-
És tisztaságunk tova tűnt
Egy szűz áraszt bűzt
Lobog a tűz, lobogj tűz..

Szomorű fűz, s boldog bűn.