Pusztoljon!

Pusztoljon ki az, aki azt hiszi tudja, mi a szenvedés, aki csak sejteni meri, dögöljön meg:

Temetésem

Följajdúlnak a harangok
Az ég síraja önmagát
Régóta átkozott ez a gyász.

Halk vérzápor szaga terjed
S gondtalanul, mámoros örömmel
Dobáljuk dagadó testemet
Az aszott tömeggödörbe

S testemből feszített
Aranymázas koporsómon
Illegeti magát fekete dög-hollótok

De addig én
A pokolban angyalként járom
Egy szép csontvázzal haláltáncom
Míg a hét trombita meg nem szólal...

Nyugtató csöndet!

Ösztön ellen, a megismerés varázsa...

Úgy véljük, hiszen így tanítanak, hogy másoktól megtanulhatunk új fogalmakat, eljárásokat stb. Úgy tanultuk: már az őskortól az emberek leültek a tűz köré, és az idősek, meg a tapasztaltabbak átadták a tapasztalt tudást a fiatalabbaknak, azaz megspórolták a kikisérletezési időt. Memmutatták. Azóta ösztönünk lett az átvétel. Probléma, megoldás, működőképes, birtokba vele. Micsoda fejlődés?!
De vannak olyan "dolgok", amire az individuumnak magától kell rájönnie, még akkor is, ha mások írtak, alkottak ama tárgykörben. Sőt, talán jobb is, ha nem olvassa el az adott írásokat. A bölcsességet nem lehet másolni, ha létezik a bölcs ember.

Kiállás, teli félelemmel!

Rengeteg kérdőjel, kétségbeesés, ellentmondás kavarog bennem... És az örök félelem, amit még győzedelmeskedik rajtam...
Ma nagyon rossz napom volt, igazán, pedig ártatalannak érzem magam, de nem ez a lényeg! Nem érdekel, ha rosszabb is lesz, elszánva... Rokkantva, felejtve...

Egyedül az utcán...

Vagyok egy úttalan utcán egyedül
Ott, hol már egyetlen madár sem repül...
Éhes kalapácsitokkal kínlódva
Kiírtjátok a nemes természetet
De én vagyok időtlen idők óta
Egyedül, magamban, csendesen, halkan
Kiúttalan gondolat-labirintban...


Néz engem régen az ál-sima aszfalt
Min száz, ezer, milliárd barázda van
Mint homlokán a velem szembejövőknek...
S csak jönnek, és áradnak, egybefolynak.
A kocsik némák, a kamion légynesz
Itt egy kutya: a farkát sem harapdolja,
Istenem, vedd észre szétszakadt szívem.

Legyűrnek a hideg hétköznapok
S én e kor pecsétjét hordom magamon
És én vagyok már időtlen idők óta
Egyedül, magamban, csendesen, halkan
Kiúttalan gondolat-labirintusomban.

Szétfeszítve, irányítva, megölve...