Kiállás, teli félelemmel!

Rengeteg kérdőjel, kétségbeesés, ellentmondás kavarog bennem... És az örök félelem, amit még győzedelmeskedik rajtam...
Ma nagyon rossz napom volt, igazán, pedig ártatalannak érzem magam, de nem ez a lényeg! Nem érdekel, ha rosszabb is lesz, elszánva... Rokkantva, felejtve...

Egyedül az utcán...

Vagyok egy úttalan utcán egyedül
Ott, hol már egyetlen madár sem repül...
Éhes kalapácsitokkal kínlódva
Kiírtjátok a nemes természetet
De én vagyok időtlen idők óta
Egyedül, magamban, csendesen, halkan
Kiúttalan gondolat-labirintban...


Néz engem régen az ál-sima aszfalt
Min száz, ezer, milliárd barázda van
Mint homlokán a velem szembejövőknek...
S csak jönnek, és áradnak, egybefolynak.
A kocsik némák, a kamion légynesz
Itt egy kutya: a farkát sem harapdolja,
Istenem, vedd észre szétszakadt szívem.

Legyűrnek a hideg hétköznapok
S én e kor pecsétjét hordom magamon
És én vagyok már időtlen idők óta
Egyedül, magamban, csendesen, halkan
Kiúttalan gondolat-labirintusomban.

Szétfeszítve, irányítva, megölve...