Hogyan vészeljük át a dolgot?

Na most töviről hegyire bemutatom, hogy állok anyagilag, és hogyan élem túl. Ha túl élem.

Hogyan vészeljük át a dolgot?

Ez az egész nem más mint szimbolikus harc az értelmezés fölött. Harc a fogalmak fölött. Ha én mondom meg mi a fogalom, és az abból következő állapot, én nyerek.

De akkor ez hatalom. A vallás azért kell, mert az egyént kiobjektivizálja a fogalommeghatározásból. Ha absztrakt szinten van a fogalommeghatározó senki nem menekülhet. (Nyilván az absztrakciót egy közösség absztahálja.)

De kinek adjuk a hatalmat. Igazából a hit kell. Mert nem láthatok bele a törvényhozó elképzeléseinek értelmébe. (Egyszerű emberként élek.) A tudomány új objektivizációt adott, és bevonta az egyént, nem a közösséget, az egyént a fogalommeghatározásba.

Halál, pusztulás, szétesés.

Költség

Elég rossz abba az állapotba kerülni, hogy ránézek egy tárgyra és nem az "értékét" látom, hanem, hogy mennyi is a költsége.

Egy szépen kifestett ajtó, a külső szemlélődőnek csak egy ajtó, mondjuk egy 22 év alattinak, de én a gépzsírt látom, amit meg kell vennem, hogy ne nyikorogjon. Persze élhetnék úgy is, hogy nyikorog. De ez életnek van egy minősége. A zomcázott festéket látom, amivel ki kell festenem.

Belenézek a tükörbe, és azt látom, hogy mennyivel is kell kizsákmányolnom magam a tárgyakért.

De van ebben valami szépség, a fenntartás. Mert értéket adok neki, az eredeti állapot értékét. És látom, hogy milyen volt régen. Ami az enyém, annak az eredeti állapotának értékét én ismerem. A beavatott. Én Heinrich von Kleisttől (1777-1811) tudom, hogy nincs itt fejlődés kérem. Mintahogy a régi görögök gondolták, volt az aranykor, aztán a ezüstkor, a bronzkor, a hősök kora és a vaskor. A jelen. Vagy csak azt gondoljuk, hogy régen jobb volt? Mi azt gondoljuk, hogy milyen jó volt akkor a görögöknek, sokan visszavágynak. Pedig már ők is visszavágytak.

Jut eszembe, ez az "állapot" kifejezés a lényeg. Lehetne úgy is értelmezni az emberi történelmet, mint az állapotváltozás meghatározásáért folytatott küzdelem. Mert, ha valami állapot, az úgy van. Nem lehet rajta változtatni. Kérdés az, hogy mit értelmeztek állapoton, és mit úgy hogy, változtatható. Mert minden szubjektív, csak objektivizáljuk.

Kultúra, kudarc, kapcsolat árán.

Uram!
Adj erőt hogy megváltoztassam, amit megtudok változtatni. Adj türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni. És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Uram-uram. Rá kellett jöjjek, állapot vagy. A hit maga az ember. (Franz Kafka) De uram miben higgyek?

A posztmodernek legyen vége

Ültem a kert előtt, a körfolyosó csendjében és a következő gondolatok születtek bennem.

Túl kell lépnünk a posztmodernitáson, mert nem ad pozitív válaszokat az alapvető kérdéseinkre. Lányi, aki a poszmodernben nőtt fel, tipikus példája ennek. Nagy tudású, műveltsége általános és széleskörű, de nem mondja meg mit tehetünk. Kritikai mindennel szemben és elutasító. Lételeme a tagadás és a kritika, posztmodern értelmiségi.

Azt mondják, hogy az európai civilizáció válságban van és végnapjait éli. Elfogadom, hiszen annyi kihívással küszködik a vén Európa és az ifjú Észak-Amerika. Sok olyan alapvetés, ami civilizációnk alapja lett, mára használhatatlanná vált, mivel nem fenntartható vagy bebizonyosodott nem megvalósítható. A posztmodernitás felfedezte a romlást, ezzel történelmi szerepe befejeződött. A '60-as,'70-es és '80-as évek korszaka ez külföldön. Hazánkban szükségszerűen később terjedt el számtalan körülményből adódóan, de annál gyorsabban és intenzívebben.

Ha Európa meg akar újulni változtatnia kell és építenie. Teljesen alulról. A régi palotát megvizsgálták, rájöttek, hogy át kell építeni, mert össze fog dölni. Előbb-utóbb, de nem akarnak kijönni a melegből a tervezők, az építészek és tegyük hozzá az építők sem.

Pedig ez egy történelmi lehetőség és kényszerűség, amellyel előbb-utóbb szembe kell néznünk. Elegem van a negativitásból, mondjuk valami alkotót és méretessük meg. És ebben Magyarországnak is adatik lehetőség. A perifériák tündöklése átmeneti, de a lehetőség adott, hogy felfigyelve a problémákra, a kiútat tartalmazzó válaszokat is megfogalmazza. Ha előbb haladjuk meg az uralkodó szellemi áramlatot, akkor a alehetőség adott. Ha előbb fogalmazunk meg valamit, mint mások, akkor előnyünket kamatoztathatjuk.

Nevezzük e kort remodernnek.

utazás az éjszaka mélyére

Rom.

Ha képtelen voltam küzdeni Éviért, akkor kiért fogok. Mert hát Évi szép és okos. Nem arról van szó, hogy együtt maradunk-e, vagy sem. Hanem arról, hogy küzdök valamiért. Totális üresség. Nincs kedvem inni, nincs kedvem faszt verni, nincs kedvem szexelni, nincs kedvem enni, nincs kedvem újból és újból feltámadni.

Ebből nincs kiút.

hápéesz4

Nincs jövő. Megvetem a hősöket, mert arra emlékeztetnek, hogy kellenek hősök. A jövő nemzedékekről szóló diskurzus elszomorít, mert beszélünk róla.

A történelemben nem volt olyan folyamat, amit a katasztrófa előtt megváltoztattunk volna. De ha a krízis után nincs tovább?

No future. Le Roi est mort, ... Nincs befejezés, mert nincs aki elmondja a történetet. És ezzel a nézőponttal megcáfoltam a sok bugris posztmodernistát. A posztmodern est mort, vive le ? .

Hápéesz 3

Én akarom, te nem. Vesszen.

Hápéesz2

Válágban az ország, válságban az életem.

Hápéesz

Az a baj a világgal, hogy ha krtizálsz; lehordanak, hogy miért vagy elégedetlen. "Az okos sohasem lehet boldog, mert mindig másra vágyik." Mindig ezzel érvelnek.

Ez nem igaz.

Azért vagyok elégedetlen, mert az emberek álszentek, és nem mondják ki, amit tényleg ki akarnak mondani. És ezek nem Tartuffe-ok. Nincs érdekük. Én csak addig érdeklem őket, ameddig adok.

Dizájnba csomagolt fogyasztási mocsok

A minap Csülökmackó barátommal unalmunkban felkerekedtünk bútornézőbe. Hol máshol kötöttünk volna ki, mint az Ikeába. Csülök első érve az volt a svéd teszkó mellett, hogy csak 100 forint a húsgolyó.

Ám legyen az Ikea.

Tudatos vásárlóként meghatározott céllal mentem be, cél egy íróasztal. De előtte ebédelnünk kellett, mert nagyon éhesek voltunk már, és enni mindketten tudunk. Az étterem előtt az az undorító emberkavalkád fogadott. A meleg, a kajaszag és azembertömeg elegye, ami minden forgalmas gyorskajálda jellemzője. Annyira sokan voltak, hogy mikor beálltunk a sorba, nem jutott tálca, elküldtem Csülköt, hogy szerezzen kettőt az asztalokról. Aztán húsgolyó. Hogy elérd a célt, számtalan finomnak kinéző étel előtt kell eltolnod a tálcát. Végül is nem tudom mennyire finom, de nagyon drágák. Néha biztos bedőlnek a trükknek.

A következő undormány marketing szerint, ha a húsgolyó nyugtáját mutatod fel, 10 forintért kaphatsz bögrét, ami egyébként 60 forint. Szóval láthattunk nyugtavadászokat, illetve többen kértek két adagot, két bögréért.

Az egészben nem is az ár idehesít fel, hanem az "ösztön-marketing." Az a félelmetes tehetség, ahogy az Ikeások átgázolnak rajtad. Nem hiszem, hogy a magyar marketingesek találmánya ez, ők csak szorgosan átveszik a derék svéd xxxsonok módszereit.

Tudják, hogy elég nehéz kihagyni egy olcsó kajálást, sok iskolás gyerek ment oda, már odaszoktak. Egy haveri bandában mindig lesz valaki, aki rávesz, hogy menjetek az Ikeába, mert olcsó. És ha nem akarsz olcsón kajálni, még ha ipari szennyet is, akkor furán néznek rád, hiszen nem racionális.

És természetesen az étterem bemutatóterem is egyben, evés közben jön meg az étvágyad egy asztalra vagy székre. De van itt más is.

Én először a Domusba akartam menmi, megnéztem a honlapjukat, de semmi terméktájéoztatás, ellenben az Ikea honlapja nagyon átlátható, nett és közvetlen. Anna tegezve Rád mosolyog, és elhiszed, hogy tud segíteni.
És az Ikea nem azt mondja, hogy gyere hozzám, mert jó a bútor. Nem-nem. Olcsó a kaja. És itthon van ez a buzi svéd-komplexus. Svédnek lenni jó, svéd cégnél is biztos vásárolni jó. A kettőnek semmi köze egymáshoz. Másrészről az Ikea legtöbb terméke olcsó, ezért kelendő. Persze vannak jó ész praktikus cuccaik, de többnyire az olcsók fogynak.

Az egészben csak az nem tetszik, hogy az Ikea mennyire felkapott, mennyire elélveznek a vásárlók egy része az Ikea újszerű áruházberendezésén, illetve a rénszarvashúson. Se több, se kevesebb.

...pedig kicsit jobban megnéztem, és Olaf a hátam mögött állva akart leszúrni. Mikor emelte a kést meggondolta magát, elém ugrott, adott egy árcetlit, és rám mosolygott. De tudd meg, én már akkor megéreztem az undort, amikor még csak le akartál szúrni.