Egy mű születése I - Az ötlet felvillan
Hová tűnt a mesélő? A posztmodernizmusban nincs narratíva. Hogy is lenne, nem értünk semmit, csak magyarázunk. Ilyen lett világunk? Tapasztalataimból kiindulva igen. Nem megy a kommunikáció, megszakad a folymat. De miért, azaz a mesélő tűnt el, vagy csak nem kíváncsi rá a hallgatóság? Ha úgy gondolom, hogy a hallgatóság megvan, a mesélő tűnt el, mert nincsenek élményei, ha pedig rendelkezeik azokkal, nem tudja előadni, mert túl konkrét és tömör. Pontosítok? nincsenek egyedi élményei. Legtöbbünk azonos osztályba és rendbe tartozik, akiknek nagyjából egyforma a vágyai és a rendelkezésre álló erőforrásai vágyai kielégítésére. Az azonos élmények érdektelenek a hallgatóság számára, ők is megélték. Egy idegen, térbeli és időbeli idegen kell mesélőnek!
Ha azt feltételezem, hogy létezik a mesélő, csak a közönsége hagyja el, akkor e jelenség hátterében az lehet, hogy a közönség többsége szeretne mesélővé válni. (Korunk jelszava: bármit elérhetsz, s megtehetsz, nincsenek határok.) Vagy a közönség nem érti a metaforákat, nem érti a mesét, és nem is törekszik megértésére. Ebben az esetben a mesélőt nem hibáztatom, sőt mélységesen együtt érzek vele, mert hihetetlen küzdelmet vív. Ő a közönségnek mesél (mert léte a mesélés, és nem hagyja abba), szükséglete a közönség, mely ha elhagyja a mesélő egzisztenciáját pusztítja el. A mesélő küzd a közönség megtartásáért és magával. Ez a feloldhatatlan ellentmondás, mert a mesélő autonóm, önmagár meséli, de alkalmazkodnia kell a közönséghez, ha meg akarja tartani statuszát. Alkalmazkodik, és így megkérdőjeleződik szerepe, vagy önmagának fog mesélni. Az utókornak, megértetlen meséket, amik lebegni fognak térben és időben. Ekkor elméje meghasad, mert önmaga lesz közönsége is.
Úgy gondolom van mesélő, az egyre őrültebb mesélő.
Manapság talán rosszul látjuk a történeteket. Például ha ma élne Dosztojevszkij már nem úgy írná meg Rogya történetét, ahogy megtette, másképpen látná a történetet. Nem venné észre a főszereplőt, mondjuk Razumihin lenne az, vagy Szonyecska. És még az olvasó se venné észre a bajt. Talán nem is jutna olyan végkövetkeztetésre a műben.
Mostanság csak a mellékszerepek érdekelnek! Szétszedek egy történetet és újból összerakom egy mellékszereplő szemszögéből. Vajon a mellékszereplőből főszereplő lesz?
Ha azt feltételezem, hogy létezik a mesélő, csak a közönsége hagyja el, akkor e jelenség hátterében az lehet, hogy a közönség többsége szeretne mesélővé válni. (Korunk jelszava: bármit elérhetsz, s megtehetsz, nincsenek határok.) Vagy a közönség nem érti a metaforákat, nem érti a mesét, és nem is törekszik megértésére. Ebben az esetben a mesélőt nem hibáztatom, sőt mélységesen együtt érzek vele, mert hihetetlen küzdelmet vív. Ő a közönségnek mesél (mert léte a mesélés, és nem hagyja abba), szükséglete a közönség, mely ha elhagyja a mesélő egzisztenciáját pusztítja el. A mesélő küzd a közönség megtartásáért és magával. Ez a feloldhatatlan ellentmondás, mert a mesélő autonóm, önmagár meséli, de alkalmazkodnia kell a közönséghez, ha meg akarja tartani statuszát. Alkalmazkodik, és így megkérdőjeleződik szerepe, vagy önmagának fog mesélni. Az utókornak, megértetlen meséket, amik lebegni fognak térben és időben. Ekkor elméje meghasad, mert önmaga lesz közönsége is.
Úgy gondolom van mesélő, az egyre őrültebb mesélő.
Manapság talán rosszul látjuk a történeteket. Például ha ma élne Dosztojevszkij már nem úgy írná meg Rogya történetét, ahogy megtette, másképpen látná a történetet. Nem venné észre a főszereplőt, mondjuk Razumihin lenne az, vagy Szonyecska. És még az olvasó se venné észre a bajt. Talán nem is jutna olyan végkövetkeztetésre a műben.
Mostanság csak a mellékszerepek érdekelnek! Szétszedek egy történetet és újból összerakom egy mellékszereplő szemszögéből. Vajon a mellékszereplőből főszereplő lesz?

0 Comments:
Post a Comment
<< Home